A filmek és a könyv párhuzama
Az időgép 1960-as filmváltozata nagymértékben megegyezik a regénnyel, viszont a történet némileg megváltozik, ezzel kijavítva azokat a hibákat, amiket Wells kezdő íróként elkövetett. A filmet kissé aktualizálták az ötvenes-hatvanas évek emberének ismereteihez és elvárásaihoz. A történet a második vendégséggel kezdődik, ahol a meghívottak türelmetlenkednek, és kissé zúgolódnak a professzor tiszteletlensége miatt, hogy házigazdaként nem fogadja vendégeit. Ebben a jelenetben fény derül a professzor keresztnevére, Georgenak hívják. Az időutazó a könyvben leírtaknak megfelelően megérkezik, de már nem tapasztaljuk azt a higgadtságot, amit eredetileg. Nem öltözik át, toprongyos öltözetben kezdi mesélni a történetet. Visszaemlékezik az első vendégségre, amikor bemutatta a prototípust. A párbeszédek majdnem szóról szóra megegyeznek a könyvben írtakkal. A vendégek távozása után a professzor megkezdi az időutazást. Eddig a pillanatig a forgatókönyv teljes mértékben a regényre támaszkodik. Az időutazást a film már sokkal látványosabban eleveníti meg. A film forgatásának pillanatáig történt világi események bekerülnek a történetbe. A rendező beiktatott néhány megállót az időben, melyek közül az utolsó a kitalált harmadik világháborút eleveníti meg. Az eseményeknek köszönhetően létrejövő természeti katasztrófa sürgeti a professzort, hogy továbbálljon. A veszélyes események közbeni kapkodásnak köszönhetően utazik a távoli jövőbe. Innen a film ismét hűen követi a regényt, azonban némileg mégis eltér. Az események kissé felgyorsulnak, a professzor nem megy bele találgatásokba és feltételezésekbe, az információk egy részét az időjárótól, a többit más forrásból kapjuk. A filmben amúgy nem hangzik el az időjáró megnevezés, ezt Georggal helyettesítették. Valamelyest konkretizálódik a múlt, ami ehhez a jövőhöz vezetett. Ez a fejlődés nem egyezik meg a könyvben leírt tőkés termelésnek köszönhető evolúcióval. A morlockok megjelenése hasonlóan hátborzongató, mint a könyvben. A harcok az írott változattal majdnem teljes mértékben megegyeznek. A mozzanatok ugyanazok, de a föld alatti és a föld feletti küzdelmeket egy jelenetbe hozták össze. A professzor példáját követve a küzdelembe az eloik is beszállnak. Ezek után majdnem végzetes csapást mérnek a morlockok világára. A filmben a főhős nem jár be akkora területet, mint a könyvben, és nem emeli ki az épületeket. A múzeummal nem is találkozunk. Miután hazatér azzal a különbséggel, hogy nem utazik előre harminc millió évet, és elmeséli otthon a történetet, kétséget kizáróan visszatér az eloik közé.
A film sokkal kedvezőbben zárja le és fejezi be a történetet. A regénnyel ellentétben a komor beletörődés és megnyugvás helyet nem egyszerűen reménykedhet a néző, hanem bizonyosra veheti, hogy a professzor megmenti a jövőt.
A regénnyel való hasonlóság, és az attól való aprócska változtatások a filmet meglepően élvezetessé teszik. Ez a hatás abban az esetben, ha a néző olvasta a könyvet, még inkább fokozódik. A fél évszázados alkotás igazán látványos elemeket tartalmaz. Arról se feledkezzünk meg, hogy valószínűleg a jeleneteket nem vették fel többször. Az akkori filmtechnika nehézségeinek tudatában a film még inkább megállja a helyét.
A 2002-es feldolgozás lényegében az 1960-as filmre épül. Ennek ellenére mégis tartalmaz olyasmit, amit elődje nem, de a könyv igen, habár ezek kevésbé szembetűnőek. A helyszín megváltozik Londonról New Yorkra. Az időutazás egy kicsit eltolódik, és a történet nem mesélésre alapozódik. A professzornak megtudjuk a nevét, Alexander Hartdegen. Érdekes megfigyelni a neveket. Míg a könyvben nem volt szükséges, addig 1960-ra már nevet kellett adni a főhősnek még akkor is, ha nem emlegették sokat, az új filmben pedig már teljes nevet és személyiséget kap.
A főszereplőt az új esetben teljesen eltérő erő motiválja, egy tragédia, és a kétségbeesett hajsza, hogy megváltoztassa a múltat. A korábbi feldolgozásban és a könyvben inkább a jövő érdekli a professzort, most azonban a múlt. A jövőbe inkább csak menekül, választ keres. Az időutazás megállóinak folyamán a könyvtől teljesen elütő, ellenben az 1960-as változatnak tökéletesen megfelelő, de tovább fejlesztett másával találkozhatunk. A morlockok evolúciójának kezdetét pontosan meg tudjuk határozni, ezzel együtt az okot is, ami ehhez a változáshoz vezetett. Az ok viszont nem háború, hanem a tudomány hajszolása, ami látványban az első filmfeldolgozáshoz hasonló katasztrófához vezet, aminek következtében a menekülő időjáró nyolcszázezer évet siklik előre az időben.
A 802701-es esztendő sokban eltér az előző két esethez viszonyítva. Kezdhetjük azzal, hogy nem fehér bőrű, szőke, satnya testű angol utódok, hanem mesztic-kreol bőrű szép és életerős emberek az eloik. Saját kezűleg épített házaikban élnek, amik talán fészekhez hasonlítanak és nem a morlockok tartják el őket. Az eloik valamivel érdeklődőbbek, mint a regénybéli és az előző feldolgozásbeliek, gyűjtik a köveket, és emlékeznek a kihalt nyelvre. A sötéttől való félelem kicsit másképp jelenik meg, a nappal és éjjel motívumában, ami az elmúlás természetességével azonosul bennük. A morlockok óriási erős, rusnya lények, akik egész jól bírják a fényt. Az 1960-as filmben és a könyvben megjelenő kutak helyett futóhomokba merülve bújnak vissza a föld alá, és a professzor mélybe való leereszkedése is sokkal kevésbé kényelmes. Újszerű az, hogy a morlockok társadalma is bemutatásra kerül, akiket az időjáró hirtelen ötlettől indíttatva elpusztít.
Az eloik mindhárom esetben fiatalabbak a morlockoknál, a könyvben és 1960-as változatban a morlockok fiatalabbak az időjárónál, a 2002-es filmben a professzor fiatalabb, de a morlockok nála idősebbeknek tűnnek. A könyvben a társadalmi fejlődés vezetett az emberek elállatiasodásához és a faj kettéválásához, a 60-as filmben a tudás háborúban való megnyilvánulása okozta a végzetet, míg a legfrissebb feldolgozásban a tudás okozta természeti kataklizma változtatta rémségessé a kezdetben még igazán csodálatos jövőt. Ez egy mondat erejéig külön meg van említve, amikor a morlock vezér azt mondja, hogy az időjáró szükségszerű következményének eredménye a morlock faj létezés. Ő, mint tudós képviselte a haladást, ami egyszer megbotlott és megváltoztathatatlan irányba terelte a jövőt.
A 2002-es filmben meglelhető néhány olyan motívum, ami a könyvre utal. A könyvben a professzor a fizikai optikáról írt tanulmányt, a filmben fotonikus rendszerrel találkozik, illetve alternatív energiaforrásként pártolja a napenergiát. Míg a könyvben az emberi nagyság az építészetben bontakozott ki, addig az új filmben erre nem volt lehetőség, ellenben az építészet, mint az emberek maguk után hagyott emléke megjelenik. Az eloik érdekes fa és bambuszemlékműveket építenek, hogy ne múljanak el úgy, hogy semmit sem hagynak maguk után.
Érdekes az, hogy Weenát az új feldolgozásban Maranak hívják. Érdekes az is, hogy a könyvben Weena elveszítésével elveszítjük a világot, míg a filmekben a lány megmentésével megmenekül a jövő is. Ezeken kívül még sok más közös és eltérő apróság van a filmekben és a könyvben. Mindhárom történet együttes ismerete sokkal érdekesebbé teszi Az időgépet. Figyelemmel követhetjük a történetek fejlődését, és egyben a korok közti különbséget annak függvényében, ahogy újraírták a történeteket az éppen ideális korok elvárásainak körülbelül egy évszázadnyi intervallumban.
Simon L. Z.
